Zorkóczy Zenóbia – Zénó, sperietoarea de păsări

Spectacol în limba maghiară.

A madárijesztő nehéz helyzetbe kerül: gazdája sok évnyi hűséges szolgálat után tűzre akarja vetni, mert úgy lerongyolódott a munkában. Ezért menekülőre fogja. Ráadásul a feje is elgurul. A gyermekek segítségével kell megtalálnia új életcélját, hivatását. Ezért elmeséli nekik életét, beszámol nekik eddigi tapasztalatairól. A kertben, ahol eddig élt s dolgozott, rengeteg barátra tett szert. Ismeri a madarak, a virágok, a zöldségek boldogsággal és szomorúsággal telített életét. 

 

A történeteiben megelevenedik a tökök párbaja, a madarak költőversenye, a virágok koncertje, a bogarak tánca. Az előadás a saját rögzített, illetve improvizált szöveg mellett magyar és román költők, írók verseit, meséit is fölhasználja, hogy minél érzékletesebben, mutassa be mindazokat a lényeket, akikkel a gyermek falusi, paraszti környezetben, vagy erdőn-mezőn járva találkozhat. Ezeket a rendkívüli találkozásokat lírai és mesei narratívák segítik. A gyermekben eleve ott gyökerezik a vágy a teremtett világ lényeinek megismerésére és megértésére. Egy ismeretlen rovar, vagy virág nevének megtanulása a genezis megélése. Ilyenkor a gyermek Ádámmá változik, kinek színe elé járulnak a teremtett lények, hogy az első ember nevet adjon nekik. Az interaktív játék, a madárijesztő folyamatos, intenzív kommunikációja a gyermekközönséggel képes megadni ezt az élményt. 

 

Az előadás célja, megmutatni, hogy a gyermek nem passzív befogadó, hanem aktív résztvevője, alakítója az mű cselekményének. Ez a dramaturgia alkalmas arra, hogy a gyermek a legősibb emberi tevékenység, a közös játék útján jusson ismeretekhez. Régtől tudjuk: kottából nem lehet focizni. Zénó nem egy láthatatlan falakkal osztott, merev színházi térbe utaztatja a publikumot, hanem magvakat vet az általa használt térben. Ezek a magvak szárba szökkennek, hogy a néző sarjadzó fák, harmatozó füvek, illatozó virágok közt bolyonghasson és saját befogadói tempójában fedezhesse föl a Kertet. A jelmezek, kellékek, díszletek tudatos minimalizmusa, a tárgyszínház eszköztárának használata, és az, hogy a színész leginkább saját testével és hangjával jelenít meg akár több karaktert igénylő helyzeteket is, mind a gyermeki fantáziának, a saját képalkotásnak, a felnövekvő személyiség asszociációs „mátrixának” fejlődését segíti. Amennyiben egy produkció tárgyi eszköztárában szegényes, jóval több teret ad a gyermeki képzeletnek, mint egy színes-szagos, 3D-előadás. 

 

Minél több hangi és képi effektus bombázza a fiatal lelket, annál jobban elkényelmesedik képzelete s később még intenzívebb ingerekre lesz szüksége. Zénó előadása, a madárijesztő meséi gondolkodó embert nevelnek a gyermekből, nem passzív befogadót s öntudatlan fogyasztót, hiszen a teremtett világ csak az ők részvételükkel teljes. 

 

Juhász Kristóf